Milyen tünetekből ismerhető fel a körömgomba?
Leggyakoribb a fonalas gombafertőzés, ami főként a lábkörmök szabad széle felől indul. A köröm eldeformálódásával, megvastagodásával, barázdálódásával, felrostozódásával, sárgás-barnás-zöldes elszíneződésével és a szabad szél felől való felemelkedésével jár. Jellegzetes tünete, hogypedikűrözéskor a köröm alól fehéres-sárgás morzsalékos anyagot lehet eltávolítani.
A másik nagy csoport a sarjadzó gombák – ilyen például a candida – okozta megbetegedés, ami ritkábban fordul elő. Jellemzője, hogy a körömágy felől indul el a fájdalmas, gennyes gyulladás. Az ilyen esetek hátterében általában más probléma – leggyakrabban cukorbetegség, vagy valamilyen keringési elégtelenség – is áll, mely elősegíti a gomba megtelepedését.
Az úgynevezett benőtt körömnél keletkezett gyulladás először steril. Majd a fertőzés ott alakul ki, ahol a köröm sérti a körömágy szélét, illetve maga alá fordul.
Vigyázat, fertőz!
A gombás fertőzés, főleg a láb esetében hamar átterjed a többi körömre, valamint az ujjak közti területre, rosszabb esetben pedig a láb háti részére is.
Ez idáig hangsúlyosan a lábról beszélt. Mennyire veszélyeztetettek a kéz körmei?
A kézkörmökön sokkal ritkábban alakul ki gombás fertőzés, mint a lábon, hiszen a kéz jobban tisztántartható, nincs bezárva egy cipőbe, és a keringési viszonyai is jobbak, mint a lábnak. Azonban ha valaki rendszeresen hosszú ideig vízben áztatja a kezét – háziasszonyok, szakácsok, stb. – károsodik bőre védelmi funkciója, így fogékonyabbá válik a fertőzésekre. A mai műköröm divat is elősegítheti a nagy kiterjedésű, akár mind a tíz körmöt érintő gombás fertőzés kialakulását. Ugyanis a műköröm réteg alatt nehéz észrevenni a kezdeti gombásodást, ami így sok esetben csak akkor derül ki, amikor a műkörmöt eltávolítják.
Hogyan kezelhető a körömgomba?
A hatékony terápia érdekében mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni. Kis mértékű fertőzés esetén elegendő a külső kezelés, de előrehaladottabb esetben gyógyszeres kúra is szükséges. A gyógyulás ez esetben sajnos lassú folyamat, hiszen meg kell várni, míg a köröm beteg része teljesen lenő, ami a láb esetében általában fél év.
ideál: Mit lehet tenni a megelőzés érdekében?
A fogékonyság egyéni „adottságok”-tól függ. Ennek ellenére érdemes odafigyelni néhány dologra.
Manikűrözésnél, pedikűrözésnél lehetőleg ne okozzunk sérülést, mert azon a helyen könnyen megtelepedhetnek a kórokozók.
Hordjunk kényelmes cipőt, és naponta váltogassuk a lábbelit, hogy szellőzhessen.
Lehetőség szerint ne viseljünk rosszul szellőző cipőt.
Tisztálkodás után töröljük alaposan szárazra a lábunkat, beleértve a lábujjközöket is, mert a nedves közeg kedvez a gombák megtelepedésének.
A családtagok ne hordják egymás cipőjét.
Akinek van lábköröm gombája ne használja ugyanazt az eszközt pedikűrözéshez és manikűrözéshez, vagy mindig fertőtlenítse le, hogy kézkörmeire ne kerüljön át a fertőzés.
Gombás fertőzés esetén a cipőt speciális eljárással rendszeresen ki kell fertőtleníteni.
Sziebig Tímea






